Sanyi kollégám az egyik itáliai borkülönlegességet dicsőítette megittasultan péntek este. Persze disznók elé szórta a gyöngyöt, lévén egyáltalán nem iszom, nem tudok mihez kezdeni jelenleg ezzel az információval. Nem elvi megfontolásból, hanem szimplán allergiás vagyok az alkohol valamelyik aldehidjére, bedagadok, befulladok tőle, a fejem megfájdul… Ez azonban nem tart vissza attól, ha férfiember meghívását elfogadom, valami nemes nedűt is vigyek magammal, ajándék gyanánt.
Durván egy évvel ezelőtt, már annyira teli lett a padlás a nyalnálak, dugnálak, akarlak most – féle beköszönésekkel, hogy megfogadtam, hogy az első normálisan kommunikáló, valamirevaló pasival, aki nem beszél zöldségeket és tud is helyesen írni, benevezek egy randira… Így elfogadtam egy negyvenöt éves férfi ismételt megkeresését, aki már régóta szeretett volna velem megismerkedni. Rendesen meglepődött, mikor végre igent mondtam neki, megbeszéltük, hogy értem jön, azt is, hogy elvisz magához és a randi végeztével haza. Gondoltam veszek egy üveg jobbfajta bort neki, le is sétáltam a Vinotékába – és csak pislogtam ott nagy bölcsen a borok között, mint okos hal a szatyorban. Gyorsan telefonos segítséget kértem akkori kedves, nagy borszakértő és fogyasztó ismerősömtől, aki azt tanácsolta, hogy keressek egy középár-kategóriás Juhfarkat.
Szégyen ide, szégyen oda, de még életemben nem hallottam róla, ahogyan sok más borról sem. A lelkemre kötötte, hogy eszembe ne jusson a V…rga pincészet borát megvenni, mert az rossz, mint a bűn, ezért aktív irányítása mellett megvettem egy üveg Somlói juhfarkat, úgy két-háromezer forint körül. Sajnáltam ugyan azért ennyi pénzt kiadni érte, mert úgy gondoltam, hogy ennyiből akár vehettem volna egy üveg Tokaji aszút, vagy Szamorodnit is, azok mégis mennyivel nemesebb borok, de az ismerősöm annyira lelkendezett róla… Vettem még hozzá egy csinos bortartó-ajándékzacskót is és gondoltam most már megadtam a királynak ami a királyé…
Este valóban begurult a házunk elé a pasi a kocsijával. A fotográfiát megint csak benéztem, mert azon egy tűrhető külsejű fazon volt, ez pedig, aki értem jött, olyan alacsony volt, hogy ki sem mert szállni a kocsijából, hogy kinyissa nekem az ajtót, no meg csúnya, mint az ördög öregapja. Ritkás arcszőrzete kábé egy hete nem látott beretvát… Hatalmas csalódás volt, ezen pedig nem lendített sokat pozitív irányba, hogy áthatóan szúrós szagú volt a pulóvere, ahogy szoktam mondani, olyan macskapisi-szagú.
De mivel nagyon elszánt voltam és anyagiakat nem kímélve túlestem a pedikűrön, műkörmösön, fodrászon és kozmetikuson, nem akartam veszni hagyni a pénzemet, csak beültem mellé. Nem kellett volna. Rém unalmas dolgokról beszélt és bár engem nagyon sok minden érdekel, az aktuális politikától kezdve, egészen a blues zenéig bezárólag, neki mégis csak sikerült olyan témát találnia, amihez nem is konyítok. Hogy mikor kell dugványozni és milyen növényt, melyik mellé kell ültetni. Ettől csevegésünk kissé egyoldalúvá vált, ő beszélt én meg mélységesen hallgattam, mint az ominózus bárányok a film címében… A hangja is kellemetlen volt a számomra, afféle az izgatottságtól időnként magasba csúszó kappanhang, ami ahhoz hasonló érzelmeket váltott ki belőlem, mint amikor krétával csicsogtatják a táblát.
A pasi zavarba jött a bortól, mert neki esze ágában sem volt akárcsak egyetlen szál virágot is hozni és a Campona előtt leparkolva berongyolt az üzletközpontba, mondván, hogy valami dolga van itt, majd kisvártatva megérkezett . Egy szál fehér szegfűt szorongatott, egy 110 forintosat, csak semmi flanc, semmi zöld hozzá, semmi díszcsomagolás. Egyértelműen a legtakarékosabb megoldásra törekedett. Amíg az üzletközpontban volt, addig én a menekülési útvonalat próbáltam megtervezni, némi telefonos segítséggel. De a barátnőm, mint valami Kurázsi mama, csak azt duruzsolta, hogy maradj még, hátha kisülhet ebből valami jó is a végére… Erről egyáltalán nem győzött meg, ellenben a pacák bent hagyta a kocsijában a slusszkulcsot, én pedig nem akartam rohadék lenni, a kocsit szabad prédaként otthagyni, hogy elvigyék, csakis ezért nem léptem le….
Miközben a lakása felé tartottunk, felmértem az erőviszonyokat, mert egyetlen dolgot tudtam már akkor ott, száz százalékos biztonsággal, hogy annyira taszít úgy összességében a pasi, hogy ebből szex nem lesz. De mivel a világ végén jártunk, tök sötétben, egy kocsiban ülve, nem tűnt túl taktikusnak, hogy ott kérjem meg, hogy akkor most pedig vigyen haza. Arra jutottam, hogy a fickó, ab start nem néz ki erőszakosnak, sokkal inkább az az enervált, döglött hal kézfogású, ergo nem fog megkötözni és felhúzni a gerendára, sem pedig késsel rám támadni, ha egyszerűen nemet mondok neki.
Beérve a házba, aztán a zavart csendet enyhítendő, kértem egy kis zenét, amitől ő örült nagy futkosásba kezdett és akkor derült ki, hogy lövése sincs arról, hogy hol is van a Hifi-berendezés, sőt még arról sem, hogy melyik szobában mi van. Ezen nagyot derültem, mert egyértelmű lett, hogy egy kölcsön-kéróban vagyunk, ahol aktuális Rómeóm sanszosan nem sokszor járt előtte, nyilván az “eksönre” kapta meg egy-két órára, valamelyik barátjától. Innentől már olyan laza lettem, mint a Riga-lánc, löktem a rizsát, nevetgéltünk, de egyértelművé tettem, hogy pajti, szex az itt egyáltalán nem lesz. Egy olyan 15-20 perc elteltével pedig szedelődzködtem, elköszöntem, ő pedig hazavitt, mert lehet, hogy számomra antipasi volt, ám úriember, aki nem hagy egy védtelen nőt 12 centis tűsarkakon imbolyogni a sötétben. Ja, hogy a borral mi lett? Hát nem antialkoholista volt a lelkem?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: