Mi az amit én meglátok és más nem látja, ha száz évig nézi sem? Ugyanakkor miért nem láttam meg a másikban, amit te rögtön észrevettél és társául szegődtél? Miért működik a ti kapcsolatotok jól és miért tartottam én anno elképzelhetetlennek, hogy ezzel a fickóval akárcsak egyetlen randira is benevezzek? Mitől támad mosolyoghatnékom bizonyos nick-neveket elolvasva és tudom, a csontjaimban érzem előre, hogyha szóba elegyedünk jól mulatunk majd mind a ketten?
Ezek a kérdések felvetik bennem a virtuális telepátia lehetőségét egyetlen pillanatra. De aztán a józanabbik felem már tudja is a választ, nomen est omen, a neved a végzeted … nem véletlenül választod te ezt, ő pedig azt a másik nick-nevet, amit te álmodban sem. A nevek sugallnak valamit a viselőjükről, ezért a közönséges és szexista nickek, eleve bukásra vannak ítélve, mert például egy analizázorral, vagy egy nyalifalival /és itt még igen finom voltam és nőies – nem röhög/ a lőtéri kutya sem akar ismerkedni.
De ha van egy kis játékosság, egy kis csűr-csavar, elmevillantás a felhasználónévben, az olyan mint a jó aperitif, meghozza az étvágyat. Kíváncsi leszek rá, a stílusára, a humorára…Még akkor is, ha nem felel meg az én keresési opcióimnak…
Májusban lesz három éve, hogy létezem különböző partnerkereső oldalakon és ebből két éve magam vagyok. Nem terveztem ennyi ideig maradni, de valahogy így alakult. Azt hittem, ha mégis megérnék ilyen hosszú időt a virtualitásban, mint birsalma a szekrény tetején, akkor majd én is lejjebb adom, megalkudom bármiféle középszerű, kényelmi megoldással. De a magamfajta asszonyok, akik dolgozó nők is egyben és a munkájukból kifolyólag folyamatosan feszegetni kényszerülnek a teljesítőképességük határait, túlszárnyalva hónapról hónapra a velük szemben támasztott elvárásokat, azok éppen maximalizmusuk folytán nem képesek beérni kevesebbel. Ott a középszerűség, az elvagyunk, mint mocsári béka a lápon, csak gólya ne jöjjön … az nem játszik.
Bár munkámból kifolyólag egyre kevesebb kevesebb időt töltök itt, még mindig remélem valahol a szívem mélyén, hogy egyszer egymásra köszönünk valakivel, aki nem kap sokkot tőlem, aki nem a harcos valkűrt, hanem sokkal inkább a játékos Annát hozza ki belőlem. Akivel szemérmetlenül nyíltan, mindenféle szégyenkezés nélkül tudunk majd eszmét cserélni, nevetgélni, szeretni…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: