Mindannyian ezt keressük itt, a Szent Grált… Valaki konkrétan tudja, hogy hogy néz ki, valaki tudni véli, esetleg hallotta másoktól, hogy milyen forma, vagy éppenséggel olvasta, hogy mit is kell keresnie… Én az első csoportba tartozom. Határozott elképzeléssel jöttem. Nem voltak extra igényeim. Egy vérbeli duci-imádót kerestem, magasat, szőröset, vicceset, korrektet. Megvolt a magas is, a szőrös is, a vicces is, de korrektet még nagyítóval sem találtam.
Rájöttem arra, hogy nem értem én a férfiakat, igaz nem is nagyon törekedtem rá, de kicsit olyanok számomra, mint valami idegen lények egy másik bolygóról, sokszor megnyerő külsőbe csomagolva. Ha elolvasunk egy ún. szerelmes könyvecskét, mondjuk Acélos Daniellát, ahogyan a fiam nevezi, ami azért valljuk be így magunk között, hogy az irodalom legalja, de kiábrándultság esetére, jó kis búfelejtő. Nos, nála a férfiak, lovagiasak, érzékeny lelkűek, emberségesek, nagyvonalúak, a felső tízezerhez tartoznak, míg a nők karcsúak, magasak, hosszú combúak, végzetes szépségek mind egytől egyig kivétel nélkül, akik mind valamely patinás egyetemen végeztek, okosak, humorosak stílusosak, gazdagok. Az ő könyvében nem 35 deka lapockáért szalad le a henteshez a hősnő a székelykáposztába, mert többre nem futja hó végén, hanem a Cote D’azuron, egy jachton kortyolja a Dom Perignont.
Ami személyemet illeti, a patinás egyetem megvolt. Az ELTE-n végeztem és erre, mind a mai napig igen büszke vagyok, eszem is van, humorom is, stílusom meg még inkább, na de a többi, az égig-érő combok, a babaarc, hosszú haj, gazdagság… azzal sajnos nem szolgálhatok.
Persze aztán, amint férfi írók könyveit olvasom, Irwin Shawt, vagy Hemingway-t, Erich Maria Remarque-ot, bár isteniek a könyveik, de nem értelmezhetőek a férfiak gondolatai és cselekedetei. Női aggyal, női szempontból, semmiesetre sem. Vajon a főhősnek miért pont ez jut eszébe elsőként? Miért ez az evidens a számára, ami számomra női agyammal értelmezhetetlen? Hogyan is juthatott ez egyáltalán az eszébe és az pedig miért nem, ami számomra olyan logikus és adja magát? Lehet, hogy ez lenne a kulcsa a sikertelenségemnek ezeken az ismerkedős on-line oldalakon? Hogy mást várok a férfiaktól, más megnyilvánulásokat, más reakciókat, mert magamból indulok ki, hogy én mit tennék?
Lassan három év kellett nekem ahhoz, hogy úgy tudjak bárki férfiemberrel kommunikálni virtuálisan, hogy abszolút ne legyenek elvárásaim. Egy új jelentkező számomra tiszta lap. Az pedig, hogy mit vet papírra, csakis rajta, a képességein és a hozzáállásán múlik… De amíg én társat keresek, ők szexet, irkálhatnak bármit az adatlapjukra. Nekem lehet, hogy fontos, hogy intelligens-humoros fickóval hozzon össze a jó sorsom, de a férfiak többségének – még az általam igen kedvelteknek is – valójában tökmindegy, hogy mennyi dió csörög a partner fejében, ha jó az árú csomagolása és külseje, az intellektus rögvest másodlagossá degradálódik.
Azért Acélos Daniellát és Show-t vagy Hemingwayt összevetni nem ildomos. Nyilvánvaló, hogy torz lesz a kép. Ha már hús-vérhez közeli figurákra vagy kíváncsi, akkor férfi oldalról javaslom Tony Parsons vagy Nick Hornby könyveit. Női oldalról nem tudok nyilatkozni.
A társkeresés buktatóiról pedig férfi oldalról tudnék mesélni. Normális megközelítéssel az sem fenékig tejföl, de tény, hogy azért jóval jobbak az esélyek.