Amikor belevágsz, azt hiszed, hogy könnyedén kezelni tudod majd a helyzetet. Hisz te intelligens ember vagy, tudod, hogy mi mennyit ér. Szent meggyőződésed, hogy még véletlenül sem fogsz összeomlani, hisz egy nős férfival nincsenek és nem is lehetnek illúzióid, sőt reményeid sem. Majd te okos leszel, nem viszel bele túlzott érzelmeket, hanem csak kiveszed a zsákból azt, amire és amennyire szükséged van, a többivel meg nem foglalkozol…
Nem érted a környezetedben élőket, mikor aggódnak érted, megsértődsz, ha szólni mernek. Mégis mit képzelnek, hisz nem vagy te ostoba, sem gyerek, ki ne tudná, hogy mi mennyire van kalibrálva…. Úgy érzed, hogy bármikor kiszállhatsz a játékból, csakis rajtad áll. Sőt egyre inkább tudni véled, hogy ha majd színvallásra kerülne a sor, hát téged választ majd, te állsz az oldalán győztesen a feleséggel szemben, mert te igazán tiszta szívből szereted.
Csak egyet felejtesz el, hogy ez nem valami kibaszott verseny, ahol a nős Zolika, Petike, Tamáska, Andráska – a fődíj. Ebben a felállásban csak vesztesek léteznek. Mert Pocok Zoli, Peti, Tomi, András, vagy hívják bárhogyan, praktikusan azon kezd gondolkodni, hogy vajon ez a kis bozontos punci ér-e annyit, hogy az ő szabad-felhasználású hitelből vásárolt kényelmes sötétbarna bőr kanapéjáról, amin a vacsorák után a napi sajtót olvassa lemondjon…
A feleség sem nyer, hiába tűnik úgy a szemedben, hisz neki kell a továbbiakban együtt-élnie azzal az érzéssel, hogy gyalázatosan megbukott a házasság tűzpróbáján, mert az ura kutyába sem veszi, vagy másfél éve. A bókjait, a kedvességét, a szexuális vehemenciáját, a szebbik arcát máshová hordja, ő már egy ideje háztartási alkalmazottá degradálódott.
Legszívesebben elzavarná a francba őt, de nagy a gazdasági nyomás, a svájci frank alapú hitel szinte élethosszig összeköti őket, már eléri a havi százötvenet. Adóstársak egy életre és még ha el is adnák a szép nagy lakásukat, akkor sem tudnák kifizetni a bankot úgy, hogy megoldhassák mindkettőjük lakhatását. Ő pedig mihez kezdjen az óvónői nettó száztíz ezrével? Ezért marad és nem küldi el aput a kedves édesanyjába, ahová való. De innentől kezdve, már élete végéig fenntartással fogadja a bókjait, ha azt mondja neki, hogy szeretlek, hát rögvest az jut róla eszébe, hogy ezt vajon mellette most még kinek másnak mondhatja és legszívesebben bokán rúgná ilyenkor.
Ezt elég jól és tömören összefoglaltad. 🙂