Majdnem lecsúsztam a péntek délutáni piaci bevásárlásról, mert nem tudatosodott bennem, csupán csak egy külső telefonos segítség után, hogy szombaton bizony március 15. Így aztán a zárás előtt jó félórával érkeztem és a standok fele már jócskán pakolt, a redőnyöket is félig lehúzták. A kedvenc árusom felé vettem az irányt, de láttam, hogy ő már bezárt, de egy másik standnál segít pakolni. Odasiettem, de az árusasszony nagyon csúnyán nézett rám. – Bezártunk – vettette oda foghegyről. – Nem, nem – feleli a fiatalember – a hölgy törzsvásárlóm.
Gondoltam, hogy oldom a helyzetet egy kis tréfával, hiszen valószinúleg vagy a jóval fiatalabb öccse, esetleg unokatestvére, vagy egy korán született gyereke lehet, mondom neki, hogy mindig ennél a gyönyörű szép fiúnál vásárolok. Érkezik is a második, az előzőnél jóval barátságtalanabb pillantás, de a kofaasszony olyan jó korombéli ötvenes lehet, tíz centis lenőtt szőkére festett hajjal, koszos, ujjatlan kesztyűvel, mint általában a zöldségeseken. A fiatalember pedig felnevet, tetszik neki a helyzet, bár én egyre kellemetlenebbül érzem magamat. – Látod – mondja az eladónőnek – ennyi…
A nő rekordsebességgel kiszolgál, a máskor kedves, viccelődős kofa arca sötét, szinte dobálja elém a kiló krumplit, hagymát, almát. Próbálom menteni a menthetőt, mondom neki, hogy: – na jó, valójában azért szeretek ennél a fiúnál vásárolni, mert olyan nyugis, kedves természetű gyerek és olyan jókat viccelődünk mi mindig együtt.
A fiatalember már kétrét görnyed a nevetéstől – látod már, mindenki rajtad kívül észreveszi ezt – mondja és fuldoklik tovább, de a nőnél itt szakad a cérna. Rám rivall: – kölcsönadjam egy napra magának? Ekkor és itt esik le nekem a tantusz, hogy baszki, ez a srác nem a gyereke, sem pedig a fiatalabb rokona, hanem a pasija így egész egyszerűen… Pedig legalább egy húszas van kettejük között.
Elmerengtem azon, hogy tiszta hülye vagyok, hogy nem csapok le a fiatalabb srácokra, akik folyamatosan, visszatérően, minden oldalon engem is megkeresnek és mivel vonzódnak a kifejezetten idősebb nőkhöz, hát találkozni szeretnének velem. Pedig fiatalok, harmatosak, feszes seggűek, olyanok lehetnek, mint a zsenge karalábé, roppanósak a fogak alatt… Erőlködöm itt az ötvenes, korombéli vén pacákokkal, akik nyűgösek, merevek, rugalmatlanok, legtöbbször olyan sértődékenyek, mint vendégprimadonnák az ősbemutató előtt… ahelyett, hogy elkapnék egy ilyen jó-illatú, kemény-testű legénykét és hadd szóljon…
Ez azért van, mert mi a férfiaktól eltérően nem tudunk a pillanatnak élni, mindig két lépéssel előre gondolkodunk, hogy mi is lesz akkor, ha belezúgunk az adott legénykébe, milyen hülyén nézne már ki Manyi néne, a maga 52 évével és egy alig harmincas kisfiú, amint kézen-fogva sétálnak az utcán…
