Most marhára hálásnak kéne lennem. Boldognak, sőt egyenest röpülnöm… Még sem vagyok az… Érkezett a két szavas képkérés, miszerint “Morci kívánlak”… Ez csúcs-szuper tényleg, de kisfiú, te ki a tököm vagy? Azt látom, hogy 35 éves, meg itt is laksz a szomszédban – Szerbiában és hát, mint a reklámból mindannyian tudjuk, hogy csak egy ugrás a Sugár…
Talán, ha Bács-Kiskun megyében élnék, akkor még megérteném, mondjuk Bajától Szabadka alig 79 kilométer, ami Budapest vonatkozásában már 220… De nem hiszek a távkapcsolatokban, volt már benne részem, hosszú távon nem működnek. Csakis akkor, ha valójában egyikőnk sem akar komoly kapcsolatot, a mindennapok szürkeségét, a másik életébe való teljes behelyezkedést, részvételt… Ha elegendő a kéthetente, esetleg hetente hétvégenként való összebújás, aztán szia-szevasz, csók-puszi és a komplett hétköznapokra el is felejtheted akár a másikat, majd jön ha kedved lesz hozzá, vagy kedve lesz hozzád…
Tegnapelőtt érkezett egy új versenyző az oldalra, gyönyörűséges egy példány, valódi Dávid. Az a félmeztelen fürdőszobás képe is nagyon ott van. Okos is, stilusa is van és a Kismalac szekcióra gyúr… Repülnék is rohanvást, mielőtt a többi súlyom-béli BBW megrohamozza, de olyan piszok vagyok… mindig kiszúrom, ha valami nem kerek…
Érkezett is a bemutatkozó kis üzenet Dávidomtól, hogy annak alapján, amiket leírtam – no meg amit lát – nekünk mindenképpen találkoznunk kell! No meg, hogy milyen magas, hány kiló és, hogy egyedül éldegél fővárosunk kilencedik kerületében. A következő levelében pedig kéri, hogy adjam meg a telefonszámomat, hogy tehessünk egy hangpróbát egymással.
Én hülye, barom, el is küldöm neki a számomat, majd odakészítem az íróasztalomhoz a mobilt, hogy fel tudjam venni, ha csörög és várok… még mindig várok… meg tovább várok. Másodpercek, percek, félóra. Nem sietős neki… Dühös leszek, mire érkezik egy pimaszul odavetett félmondat, majd hívlak, ha tudlak….
Elmégy te a kedves édesanyádba, persze csak én lehetek ilyen naiv, aki azt hiszi, hogy csodák még vannak… Egyértelmű, hogy foglalt a pasi, persze, hogy nem hív, hisz nyilván előbb meg kell várnia, hogy Anyu hallótávolságon kívül legyen… hisz vasárnap délelőtt van, ilyenkor általában mindenhol az egész család otthon pihen… Most örülnöm kéne, hogy ilyen hamar kilógott a lóláb, ennyivel megúsztam, de sokkal inkább csak úgy érzem magamat, mint aki szép ruhában ünnepségre indult, de helyette megint, jól leöntötték egy dézsa moslékkal…
