Beszéljünk a tiltásról…

Ma reggel meglocsolt egy pasi virtuálisan, mire “postafordultával” küldtem volna neki a tojást, ám nem tudtam. Kiderült, hogy letiltott már régebben. Őszintén szólva nem is emlékszem a fazonra, arra sem, hogy beszélgettünk volna, szerintem soha egyetlen sort sem váltottunk. Talán csak nem nyitottam meg a privát albumomat neki, vagy elolvashatta esetleg valamelyik írásomat és az is elképzelhető, hogy az csapta ki a biztosítékot nála annyira, hogy a tiltásnak ezen formájához folyamodott.

Emlékszem, hogy kezdetben két és fél éve, még mennyire megviselt engem, ha valaki letiltott. Nem is értettem. Úgy éreztem, hogy engem utasít el teljes egészében. A gondolkodás-módomat, a stílusomat, az erkölcseimet, az egész valómat, úgy ahogy vagyok, az egész embert. Olyan hitványnak, semmirekellőnek tart, hogy csakis a személyem teljes semmibevételét tartja az egyetlen elfogadható opciónak. Aztán telt-múlt az idő, már sokkal inkább dühített a dolog, ha letiltottak, de magam is tiltottam az ordenárékat és az értetleneket .

Aztán egyszer csak Ildy-nél olvastam az egyik bejegyzésében, hogy a tiltás a virtualitásban nem más, mint a fej elfordítása a való világban, miszerint kösz, de nem akarok veled ismerkedni. Nem kell, hogy különösebb oka legyen, hisz a valóságban sem vagyunk mindannyian öri-barik, vagy éppenséggel országos nagy cimbik.

Vannak olyan emberek ezen az oldalon is, akik ennek segítségével szelektálnak, aki nem tetszik nekik, más véleményt fogalmaz meg, vagy nekik csupán csak ellentmond, azt simán letiltják. Így gyorsan csökken a szóba-jöhető jelöltjeik száma, hisz nem adnak senkinek sem második esélyt, vagy kimagyarázási lehetőséget és villámgyorsan átnyálazzák ezzel a módszerrel az egész állományt. Persze az már egy teljességgel más kérdés, hogy ez a módszer mennyire célravezető?

Hisz sokan tudjuk, hogy a virtuális személyiségünk nem feltétlenül azonos a teljes személyiségünkkel. Hogy az életben nem úgy és olyan intenzíven nyilvánulunk meg, mint a gondolataink írásbeli megfogalmazásakor. Például, itt mindenféle gátak és erkölcsi skrupulusok nélkül hinthetjük az igét azt, amit első blikkre gondolunk, amíg a valóságban lehet, hogy teljesen hallgatagon ülnénk egy kávé mellett, az asztal két oldalán. Hányan jártunk már így? A kiválasztott pasi, akivel hetek-hónapok óta chateltünk napi több órát, aki mindig mindenről sarkos véleményt formált, forró volt, mint egy tűzhányó, a személyes gabalyodásnál hallgatott, mint egy kuka és a szenvedély legparányibb jelét sem tapasztaltuk az ölelésében…

Attól, hogy itt ontjuk az észt, attól még lehetünk szenvedélyes szeretők, érző emberek, szorgalmas munkatársak, jó anyák és hűséges barátok. Ezek nem egymást kizáró fogalmak… Attól, hogy te a pikírt szexistát látod bennem, lehet, hogy még a végén kellemesen csalódnál egy személyes találkozón.

Tovább a blogra »