Magam is így jártam. 2011 őszéig egyetlen társkereső oldalt sem ismertem. Egy szakítást követően gyógyulni jöttem a virtualitás királyságába és nem is tudom, hogy milyen megfontolásból, de jó félévig, egy kifejezetten szexpartnerkeresőn voltam fent. Egyik pasi sem keltette fel igazából az érdeklődésemet egészen decemberig. Megkeresett egy BBW-fan nick-nevű férfi, imádtam az üzeneteit. Mint a mesében jött, látott, győzött. Kulturált hangvételű, tisztességes terjedelmű leveleket irt, hamarosan msm-re hívott és annyira, de annyira jól eső szellemes és szexis beszélgetéseket folytattunk. Megörültem, hogy végre egy megfelelő pasi érdeklődik irántam. Csodás sms-ket irt, gyönyörűséges basszus hangja volt és el kell ismernem, hogy a legeslegszexisebb férfi hang az övé volt, amit csak eddigi életemben hallottam. /Talán azóta egyetlen másik embernél hallottam ezt a hangszínt viszont, D’artagnan barátomnál/.
Mesélt nekem sok mindenről, hogy ha majd nyaralni megyünk nyáron a Balatonra, ha majd csak beállít hozzám, hogy meglepjen, ha elrabol egy-egy hétvégére, majd amikor levisz magához és a többi, és a többi. Egyre jobban tetszett ez a férfi és bármilyen hülyén hangzik is, de egyre jobban kötődtem hozzá. Állandóan mesélt külföldi országokról, ahol zenészként dolgozott. Egész egyszerűen bármilyen témát hoztam is fel, úgy tűnt, hogy szinte mindenben jártas, okos volt és széles látókörű. Amikor a Ditte által feltöltött ominózus beszélgetést olvastam a naplójában, akkor az jutott eszembe, hogy na ez pont olyan, mint amilyenek a mi beszélgetéseink voltak.
Nagy volt a távolság köztünk, mert Budapest és Csongrád megye az 180 kilométer alaphangon is, ezért jó sokáig nem jött szóba semmilyen személyes kontaktus. Ám néhány apróság kezdett lassacskán zavarni. Hogy soha sem vette fel nekem a telefont, ha hívtam. Kizárólag akkor beszélgethettünk, ha ő keresett meg és ezek rendszerint késő éjszakai időpontok voltak, mert ő esténként-éjjelenként dolgozott. Soha sem válaszolt az sms-imre, de ha én nem válaszoltam kapásból, hát rögtön felhúzta az orrát. Nem jött el – egyetlen alkalmat leszámitva – a megbeszélt randikra. Vagy lemondta, mert valami mindig közbejött, síkosak voltak az utak, tönkretették az autóját, etc., vagy egész egyszerűen eltűnt, akár egy hónapra is és amikor felbukkant, hát persze, hogy én voltam a hülye megint csak, aki magának köszönheti az egészet.
Lassan leépítette az egész személyiségemet. Nem voltam neki sem elég okos, sem elég szép, sem elég tapasztalt, sem elég művelt, ezek a tulajdonságok csak benne létezhettek. Néha már azt gondoltam, hogy ő egy vérbeli virtuális szadista, aki ezáltal élvez, és nem fenyítő pálcával, pengével, vagy forró viasszal operál, ó nem… Neki nem volt szüksége ilyesmire, a szavai ha nem öltek, akkor nyomorítottak… Mindig előszeretettel feszegette a komfortérzetem határait bizonyos témák forszírozásával, ma már azt hiszem az én diszkomfortom, neki kielégülést nyújtott.
Hogy valóban szerettem-e, vagy csak szeretni akartam azt, akit valójában beleképzeltem, ezt nem tudnám megmondani. Kétségtelen, hogy ekkora intellektust, mint amivel ő rendelkezett még életemben nem tapasztaltam és egy okos nő számára, egy nálánál sokkal okosabb férfi hatalmas kihívást jelent.
A személyes találkozásunk katasztrofális bukás volt. Csúnya volt, alacsony és kopasz, a vibráló izzó személyisége jéggé hűlt. Mivel ő egy igazolt bbw-fan volt és látott is rólam számtalan képet, nem hiszem, hogy a külsőm rettentette volna meg … Tudjátok milyen volt? Hideg, mint egy jégherceg a meséből, nemhogy nem tudtam feltüzelni, de még a lelkem is összefagyott tőle. Ilyen jeges szeretkezés egy kínzással is felér. Rettenetesen éreztem magamat utána napokig. Annál inkább, mert jó-szokásához híven eltűnt megint,de tudjátok ezúttal már nem is igen bántam.
Bár még hosszú hónapokig leveleztünk, de jobbára, inkább csak én írtam neki, mert hiányzott az érdeklődése, szerette a stílusomat, a reggeli jó reggelt leveleimet és valójában miatta kezdtem el írni. De az, ami még kezdetben tetszett neki, az később már egyre kevésbé. Nem szerette, hogy önállósodom, hogy öntudatra ébredek, hogy bátran fogalmazok. Ma már azt gondolom, hogy egy magamfajta Morcinátorral szóba sem állna. Addig érdekelte az ügy, amíg sebezhető voltam, sérülékeny és alakítható…
Ma már szinte semmit sem tartok igaznak a meséjéből, miszerint hogy ő egy elvált, kétgyerekes apa. Azt sem, hogy Hódmezővásárhelyen él, sem pedig, hogy van egy hangstúdiója… Talán azt elhiszem, hogy zenészként tingli-tanglizik, hol ide, hol pedig oda szerződik le egy pár hónapra. Valószínűleg komplett, rendezett családban él és talán nem is Jenőnek hívják. Nagyon szeretném tudni az igazságot, hogy a helyükre kerüljenek végre a dolgok. De sosem kapok rá választ… Számít ez már? – kérdezhetnétek tőlem. Igen, sajnos számít, mert ő vette el a virtuális szüzességemet oly módon, hogy azóta minden egyes jelentkezőt ab start gazemberként kezelek.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: