Félreértés ne essék. Imádom, hisz az első szülöttem és hát mivel én sokkal inkább fiús, mintsem lányos anya volnék, ezért kapcsolatunkra a baráti viszony a jellemzőbb, semmint az anya-fia vonulat. De jól esett, hogy elutazott egy kicsit… Igaz teljesen elkanászodtam. Nem volt se főzőcske, se mosogatás, ám volt helyette tányérok felhalmozása, se nagy bevásárlás, ettem, amit a hűtőben találtam. Egyetlen dolgot nem tudtam csak elpasszolni – a kutya sétáltatást, azt sajnos napjában háromszor csak meg kellett ejtenem.
Szóval hétfő délután, rohanok haza a munkából, dobom be a táskámat az ajtón, kapom le a pórázt, a kaka-zacsikat és viszem is azon lendülettel a kutyát lifttel, le az ötödikről. Az utcán Athos végzi a dolgát én meg szedegetem a kutya-pogácsákat a kis zacskókba, dobálom kifelé. Az utca végébe elérve, látom, hogy a hajléktalan brigád, akik beköltöztek a csendes bel-budai utcánkba, közvetlen a családsegítő szolgálat irodája elé – egy új taggal bővültek.
Egy hosszú, zsíros hajú, koszos kezű, meghatározhatatlan korú, fogatlan asszonnyal, aki erősen dülöngélt, lévén már nem volt szomjas, ám annál hangosabb. Gyorsan elhaladtam mellettük, nem is néztem rájuk, amikor is a hátam mögül hallom, vércseként felrikkantani a részeg asszonyt, hogy abba a nagy kövér valagába az ilyennek, abba kéne belerúgni. ..
Körülbelül ugyanazt éreztem, mint Bétok Matróna Magdolna gyerekemre tett kijelentését olvasva. Hogy hát mégis miért? Mit tettem, vagy mit nem tettem? Mivel vívtam ki ezt a határtalan ellenségességet? Egy turkálós, háromszáz forintos, egyszerű kis pólóban, egy nadrágban és egy balerina cipőben voltam, még csak ékszerek sem voltak rajtam. A kutyám mellettem jött, nem is volt rajta póráz, mert respektálja a konyhást és velem mindig szófogadóan viselkedik az utcán.
Nagyon rosszul érintett az egész, értelmezhetetlen volt a verbális agresszió és miután hazajöttünk, leültem egy csésze kávéval, hogy átgondoljam a dolgot. Egyetlen magyarázatot találtam. Ő csak annyit látott, hogy egy kövér, középkorú nyanya, délután ott sétafikál az utcában egy kutyával. Mikor lehet, hogy neki ennie sincs mit, de hogy nincs hová hazamennie az holt-ziher. Ez meg csak itt fel s le grasszál azzal a korccsal, nincs jobb dolga.
Azt a hajléktalan nő nem tudhatta, hogy én fél hatkor keltem, levittem a kutyát, utaztam egy órát a munkahelyemre, letoltam a műszakomat és még egy órát bent maradtam túlórázni, aztán beugrottam a gyerekeknek füzeteket vásárolni, utána pedig rohantam haza, hogy szegény öreg kutyámat időben le tudjam vinni pisilni. Ő csak annyit látott, hogy sétafikálok … amikor ő így, meg úgy … Én meg csak úgy éreztem, mint akit simán szembeköptek, minden különösebb indok nélkül.
Amikor látunk valamit és elönti agyunkat a harag, egy-egy szófordulatot, történést olvasva, legyünk mértéktartóbbak, mert nem tudhatjuk, hogy amit látunk, az nem egy teljes gyümölcs, hanem abból csak szelet. Vannak néhányan, akik szeretnek bábozni nekünk, hogy azt higgyük, hogy milyen kurva jó fejek is ők, de ha bajba kerülsz és serpenyőre az igazság, akkor nagyon hamar megmérettetnek. Attól, hogy valaki utólag a genyaságához ideológiát is gyárt, az még nem lesz attól automatikusan sem igaz, sem elfogadható…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: